Űzve-hajszolva, zaklatottan élünk, mégis hiszek az ember harmóniára
törekvésében, az értelemben, a munkában, az alkotásban, a lélekben. Hiszem, hogy
van még esélye a tartalmas, szép gondolatoknak, az erőt, kitartást, szeretetét
közvetítő pillanatoknak. Naponkénti sorozatunk a Kossuth Rádióban, az ?Egy csepp
emberség is ezt bizonyítja. Két éve dédelgetem már magamban, hogy adjunk
reggelente a hallgatóknak ? akik hisznek bennünk, akik vágynak a tartalmas jó
szóra ? útravalót. A tragikus, halált, harcot, békétlenséget, természeti
katasztrófákat soroló hírözönben legyen egy pont, egy pillanat, ami más, több
napi sok száz reklám- és ?ficam-hír-nél, ami megálljt parancsol a sokknak!
Amelyben jó elmerülni, ami értelmet ad a percnek, s eszébe juttatja a
szegénynek, milyen gazdagok vagyunk: múltunk a megfizethetetlen örökségünk.
Elődeink bölcsessége, a velünk élők tehetsége, a művészetek, a tudás tárháza
segít minket feldolgozni a feldolgozhatatlant. Megpendítettem már vágyam
többeknek is, de valahogy a felvetésnél sosem jutottam tovább? Aztán ez év kora
tavaszán, egy este, munka végeztével, Hollós Jánossal még kicsit ücsörögve,
ismét előhozakodtam vele ? és ő rárezdült. Igen, egy idézet és a hozzá fűzött
gondolat, hiteles személyiségtől. Nem interjú. Itt a riporter csak alárendelt
szerepet játszik. Monológ legyen: egy sóhaj, egy felkiáltás, egy kiszakadt
gondolat. Ez az! És a cím; Dobálóztunk a szavakkal ide-oda, míg azt nem éreztük,
még azon az estén, hogy megvan az igazi: Egy csepp emberség. Lengyel Annát
bíztuk meg a műsor gondozásával, aláfestő zenéjét Koltay Gergely szerezte, s ez
lett reggelenkénti mottója a Kossuth Rádiónak. Március 15-től augusztus végéig
170-en társultak hozzánk, az első adásban szereplő Vizi E. Szilvesztertől kezdve
az utolsóként megszólaló Käfer Istvánig vallottak vezérlő gondolataikról,
meggyőződésükről, értékítéletükről, emberségükről, ők jelennek meg a könyvben, a
Rádióban pedig a sorozat tovább folytatódik. Az írásos megjelenést hallgatóink
kérték, szinte követelték már az első néhány adás után. Naponta két percet
adtunk, és naponta éreztük a felénk áradó bizalmat, telefonon és tömérdek
levélben. Most boldog vagyok, hogy a karácsonyi ajándékok között ott lehet majd
a mi Egy csepp emberségünk is.