A magyar folklórból sokak által ismert népmesetípus, a rátótiáda, az anekdotikus
elbeszélésmódba ágyazott képtelen történetek laza szálakkal összefűzött sora,
melyet a vérbő humor, poénok, gegek, szójátékok és helyzetkomikumra épülő, a szó
legszorosabb értelmében röhögtető tréfák özöne fűszerez. Regényében A rátóti
legényanyában ezt a hagyományt eleveníti föl Schwajda György. Miként a cím is
elárulja, a cselekmény egy rátótiasan képtelen alapötletből bontakozik ki: egy
megesett ifjú, a falu aprajának-nagyjának egy emberként való tiltakozása
ellenére sem hajlandó elvetetni magzatát, sőt az elképedt, dühös és szégyenkező
rátótiak szemébe vágja, tegyenek bármit, ő minden körülmények között világra
hozza gyermekét. Ekkora szégyent azonban az önérzetes, példamutatóan
lokálpatrióta faluközösség nem tud elviselni, s bölcs elöljáróik - a
tanácselnök, a párttitkár, a plébános és a nagyeszű iskolaigazgató - vezetésével
lázas tevékenységbe kezd, hogy elűzze a világ közepe, Rátót fölé tornyosuló
vészt...