Hamvas Béla az 1920-as évek második felétől a ?30-as évek elejéig
kisebb-nagyobb szatirikus elbeszélések és regények egész sorát írta meg, köztük
A káposztáskert címmel a jelen kötetben közölt, 1931-ben befejezett
elbeszélését. Néhány évvel későbbi visszatekintésében, ifjúkori műveinek A
magyar Hyperion (1936) levelei közt megfogalmazott ?Ecce homo?-jában erről a
munkájáról a következőképp írt: ?Aztán itt a ŤKáposztáskertť. Házasságom
komédiája. Mint öreg nyugdíjas tábornok házasságra lépek az idillikus
káposztáskerttel. Akármelyik művemet piszkálod meg, azonnal az aranykor fog
alóla kiaranylani. Mind aranykorból készült. Igen, házasságra lépek és várom az
idillt. Micsoda csúfság. Micsoda mulatság. Micsoda keserűség. Micsoda nevetés, ?
ó! A házvezetőnő őrült, aki állandóan félrebeszél, az egyik kertész folyton
keres, a másikra időnkint rájön a civódás-düh, a harmadik pedig, igen, a
harmadik: nem hisz istenben. Így, ahogy mondom, nem hisz istenben, vagyis
érthetőbben: nincs transzcendentális ösztöne. Hogy mi lesz ebből az idillből,
könnyen kitalálható, könnyebben mindenesetre, mint amilyen könnyen élhető volt.?
Az említett időszakban eredetileg szorosabb összefüggések nélkül megírt
szatirikus műveiből válogatva Hamvas a későbbiekben, vélhetően valamikor a
?60-as évek közepe táján Nehéz nem szatírát írni cím alatt gyűjteményt állított
össze, amelyet 1967 folyamán ? a beválasztott írásokat is jelentősen átdolgozva
? véglegesített. Az átdolgozott írások legtöbbjének első, eredeti fogalmazványa
nem maradt fenn. Kivételt képez az ebben a formájában most először közreadott
elbeszélés, amelynek gépirata ? sorozatunk előző darabjához (Seth) hasonlóan ?
szintén Molnár Sándor festőművész hagyatékából került elő. Palkovics Tibor