Ha az ember Bunyint olvas, akkor döbben rá, hogy mennyire kevés az, amit az
irodalom eddig elmondott a szerelemről. A nők emlékművet állíthatnának az
írónak, aki műveiben a hétköznapi parasztasszonyokat, gimnazista lányokat,
vidéki hivatalnokfeleségeket sugárzó teremtésekké változtatta. A szerelem
metafizikájában Bunyin mélyebbre hatol, mint elődei, az elbeszéléseiben ábrázolt
nőalakok részleges megtestesítői az Örök Nőiségnek. Írásaiban a szerelem titka
összefonódik a halál titkával, a szerelem lényegi eleme a halhatatlanság utáni
vágy. Bunyin az olvasót nemcsak esztétikai örömben részesíti, hanem a lét
értelmére vonatkozó kérdésekre adott válaszaival megszólítja és a problémák
továbbgondolására sarkallja. Művészetfilozófiájában központi helyet foglal el az
emlékezet, mert igaz ugyan, hogy minden elmúlik, de paradox módon mégis minden
megmarad. Rácz Ildikó Mária méltó, verbális emlékművet állít könyvével az orosz
írónak. Meggyőzően mutat rá arra, hogy Bunyin poétikájának szignifikáns vonása
az őseredeti, a végső Egy keresése, Erósz és Thanatosz égisze alatt. A
monográfiában az orientalista és a nyugati filozófiák integrálása a lét végső
kérdéseinek magyarázatához viszi közelebb az olvasót. Az egyes fejezeteket
egyesítő multidiszciplináris módszertani szemlélet révén a szerző kísérletet
arra tesz, hogy az elemzésekbe az irodalom és vallástudomány módszerei mellett
bevonja a természettudományi és pszichiátriai kutatások (Maslow-féle
piramis-elmélet, az einsteini tér-idő, a jungi archetípusok, a bergsoni teremtő
fejlődéselmélet, a holografikus univerzum modell) tudományos eredményeit. Az
olvasó mégsem egy elméletieskedő munkát forgat a kezében, hanem a bennük
villódzó eleven megfigyelések miatt valami sokkal izgalmasabb olvasmányt. A
szerző a monográfia írásakor egyszerre gondolt a laikus olvasóra és a ruszista
szakemberekre. A könyv minden felnőtt olvasó számára ajánlott, aki érdeklődik a
szerelem, a lét és a halál művészetfilozófiai és ontológiai kérdései iránt.
Hajnády Zoltán