A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió már két éve játszotta a szimultán
sakkot Magyarországgal, amikor 2010 júniusában a magyar oldalon új játékosok
ültek a tábla mellé. A parti ezen az oldalon már nagyon matt közeli helyzetet
mutatott. A magas államadósság, a zsugorodó gazdaság, a munkanélküliek és a
lakossági devizaadósok százezrei miatt Magyarország a csőd szélén táncolt.
Azonnali váltásra volt szükség a magyar gazdaságpolitikában és a nemzetközi
szervezetekkel folytatott sakkjátszmában is. A második Orbán kormány az
asztalhoz felkészülten, részletesen kidolgozott tervvel érkezett. Tisztában volt
azzal, hogy a parti állását megfordítani csak hosszú távú stratégia mentén
meghúzott lépések sorozatával lesz képes. Ennek első eleme nem lehetett más,
minthogy az IMF-gyámságot egy pénzügyi védőhálóra cseréljük fel. A sakktábla
velünk szemközti oldalán helyet foglaló tárgyalópartnereink ezzel szöges
ellentétben lévő taktikában gondolkoztak: minél nehezebb helyzetbe kerül
Magyarország, annál könnyebben adja majd be Orbán Viktor a derekát egy újabb, a
gazdasági önrendelkezésünket korlátozó hitelszerződés megkötésére. Ez a logika a
sakkjáték logikája. Van azonban a sakkon kívül más stratégián alapuló játék is.
Ez a póker. Itt nem csupán ésszerű és logikus lépések vannak, hanem első
pillanatra ésszerűtlennek és logikátlannak tűnőek is előfordulnak. A pókerben a
jó stratégiaválasztás meghatározó eleme a játékos egyénisége. Az nyer, aki
tudását össze tudja kapcsolni egy pszichológiai tényezővel, a blöffel. Míg a
sakkban végül is mindenki ráfizet, aki blöfföl, addig a pókerben senki nem nyer,
aki nem használja a blöff módszerét. Amikor az IMF és az Európai Unió vezetői
világossá tették, hogy egy Magyarországnak kedvező kölcsönszerződést nem
hajlandóak ajánlani a kormánynak, akkor kényszerült Orbán Viktor és
nemzetgazdasági minisztere, Matolcsy György arra, hogy a velük folytatott
sakkjátszmába időnként a póker eszközeit is bevesse..